Szigligeti Ede ismert, ám manapság viszonylag keveset játszott művével, A cigány című népszínművel érkezett a 37. Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiváljára a vajdasági Tanyaszínház. A többségi társadalommal szemben álló család történetét feldolgozó előadásban a vajdasági akadémisták a sztereotipikus cigányábrázolásokkal leszámolva, a cselekményt időtlenségbe helyezve mutatják be két szerelmespár történetét.
A Tanyaszínház előadásaiban évről évre alakuló társulatot láthatunk. Ezekben a produkciókban főként az Újvidéki Művészeti Akadémia mindenkori hallgatói vesznek részt (idén tizenkét hallgató és hat frissen végzett színész), esetenként kiegészülve már gyakorló művészekkel is (idén egy ilyen színész volt). Gombos Dániellel az élen, akit A cigány koordinátoraként olvashatunk a színlapon, azt láthatjuk, hogy
egy olyan dinamikus és alapjaiban átgondolt vezetés jellemzi a társulatot, amely a Tanyaszínház fundamentális értékeire fókuszál.
Legyen szórakoztató, de foglalkozzon elgondolkodtató témákkal, teremtsen lehetőséget a fiataloknak, és jusson el minél több vajdasági nézőhöz. A Tanyaszínház ugyanis viszonylag rövid nyári próbaidőszakot követően a rendes évadkezdésig tájol különböző településeken. A produkciók során tehát fontos szempont számukra, hogy könnyen tudják szállítani a díszletet, kellékeket, a színészek pedig az előadás előkészületeiben maximálisan részt vesznek. A fiatalok hatalmas energiával vetették bele magukat az előadásba. Ugyan Kisvárdán nem szalmabálákon, hanem székeken ültünk, a Tanyaszínházat kivétel nélkül minden évben szabad ég alatt láthatjuk, ezzel is közelebb hozva a tanyaszínházas életérzést a fesztiválközönséghez.
Crnkovity Gabriella jó érzékkel választott olyan darabot, amely egyrészt elgondolkodtató, ma is érvényes mondanivalóval szolgál, ám lehetőséget kínál arra is, hogy a mai kor ízlésére szabják, és alkalmat adjon a nevettetésre. Szigligeti szövege amellett, hogy kacagtató módon ábrázolja a kikapós feleséget és a hű szívű fiatalokat, már-már sablonosnak mondható. Két szerelmespárt látunk, akik nem lehetnek együtt, a párok tagjai egymástól elszakadnak, majd a szerelmesek összekeverednek, hogy végül az eredeti felállás szerint lehessenek újra egymáséi. A csavart itt az okozza, hogy
a két fiatal pár egy-egy tagja cigány, méghozzá a faluban az egyetlen roma család tagjai, így osztályrészük a kiközösítés, diszkrimináció.
Viszont arra kifejezetten ügyelnek, hogy a roma származású karakterek ne váljanak paródiává vagy sablonossá. Ennek érdekében a társulat terepmunkát végzett, roma közösségekkel és művészekkel beszélgettek, hogy feltárják a cigány szokások mögött megbúvó okokat. A cigány karakterek megformálása során nem találkozhattunk furcsa tájszólással, mesefigura-szerű elcsépelt jelmezekkel – az alkotók képesek voltak mindezeken túllépni és egyedit létrehozni. Crnkovity rendezésében a magyar falu és benne a cigány család egyfajta fiktív, időtlen dimenzióban él, ahol a szakadt farmer, a mokaszin, a fehér ünneplő ing jól megfér a fejkendővel, a monarchiával és császárral úgy, hogy nem válik zavaróvá sem a szöveg, sem a látvány szintjén.
A rendező mellett mindez Hodik Annabella jelmeztervező, illetve Oláh Tamás dramaturg munkáját dicséri. Hodik különösen ügyelt arra, hogy
a romák motívum- és viseletkincséből kiemelje azokat a darabokat, amelyek giccs nélkül vonják magukra a tekinteteket,
mindazonáltal funkcióval bírnak. Ilyen például a főszereplő cigánylány, Rózsi színes szoknyája – nem rakott sokszoknya – és kendője, amivel a lány nemcsak identitását, hanem hangulatváltozásait is illusztrálni tudja. A népdalokat, népies műdal-átiratokat használó zenék, illetve azok legtöbbször az előadásra aktualizált szövege a belépő- és karakterdaloknál egyaránt gördülékenyen működnek. Az ismert dallamok új, a karakterekhez és a helyzetekhez alkalmazkodó szöveggel hangzanak el. Egyrészt ifj. Kucsera Géza, a zeneszerző munkája is emlékezetessé tette a dalokat, de az is, ahogyan Virág György koreográfiái szervesen illeszkedtek a jelenetekhez. A csoportos koreográfiák rendkívül pontos kompozíciója, valamint
az ellenpontozáson alapuló csoportjelenetek koreográfiája óriási energiát adott az előadásnak.
Kivétel nélkül minden játszó tűpontosan valósította meg a tánclépéseket és koreográfiákat, miközben végig énekeltek. Egy profi zenés színház sokat látott társulata is megirigyelné ezt a teljesítményt. A Tanyaszínház koncepciójához illeszkedve a dalokat ugyan előre felénekelték, tehát gyakorlatilag playbacket láthatunk, ám ettől függetlenül minden szereplő élőben is énekel. Érhetné szó a ház elejét abban az esetben, ha mindez azért történne, mert a társulat meg akarja úszni az énekkel járó pluszmunkát. Ám itt nem erről van szó: a zene mellett nem hallanánk az éneket. Ezért kár lenne, mivel minden színész kiválóan énekel.
A csoportos koreográfiák mellett rendkívül kifejezően kísérik a táncok a szerelmes jeleneteket. Meg kell említenünk itt Évi belépő-, illetve Rózsi karakterdalát, ahol egy-egy eszköz segítségével mutatkozott meg a lányok eltérő jelleme. Évi a tisztaságát szimbolizáló virággal táncol, míg Rózsi a már említett kendővel. Ötletesen valósították meg Zsiga, a cigány kovács összetűzését a nagygazdával, amelyben Budinčević Krisztián megcsillogtathatta botoló képességeit. Budinčević apaként kifejezetten meggyőző, amikor a színpad elején várja halottnak mondott fiát. Nem mozdul, hisz abban, hogy fia visszatér azon az úton, ahol elhagyta a falut. Rendíthetetlen hite minden mozdulatában megnyilvánul. A leginkább viszont a két szerelmes legény dalai és táncai sikerültek. Mendrei Zsolt alakításában Gyuri eltökéltségét mutatják meg a legényes lépések.
Mendrei különösen hitelesen ábrázolja a könnyelműen féltékeny ifjút, aki gyötrődik amiatt, hogy életéért valaki másét áldozták fel.
Rózsi bátyja, Peti ugyanis önként vállalja a katonaszolgálatot azért, hogy testvére és Gyuri egymáséi lehessenek. Ez az áldozat szinte agyonnyomja Gyurit, Mendrei Zsolt alakításában ez pedig nem csupán a testtartás megváltozásában jelenik meg, képes a karaktert teljesen kifordítani önmagából.
A mozgás, ének és érzelmek összehangolásában viszont mégis Sadiković Marijo Petijét kell megemlítenünk. Megformálásában Peti elkeseredettségét, csalódottságát egyrészt néptáncos elemekkel, másrészt egy-egy kortárstánc-elemmel kiegészítve jelenítette meg.
Mozdulatai könnyedek és pontosak, miközben a figurákba képes karaktere élettörténetét és tragédiáját belesűríteni.
Az előadás két mozgatórugója a Julcsát alakító Szabó Regina (aki Kisvárdán idén az Egyasszonyban egyedül is színpadra lépett), illetve a Rózsit alakító Dedovity Tomity Lea (akit a Hangyabefőttben is láthatott a közönség). Habár mind a két karakter sztereotipikusnak mondható (a pletykáló, nagyravágyó, kikapós falusi asszony és a tűzrőlpattant cigánylány), mégis mind a ketten képesek ezen túllépve őszintén, maníroktól mentesen játszani. Szabó Regina opportunista parasztasszonya talán erősebb kontúrokkal rajzolt, mint a többi karakter, ám ez inkább határozottságot ad neki. Dedovity Tomity Lea alakításában nem másságával válik ki Rózsi, hanem törhetetlen büszkeségével és szilárd öntudatával. A falusiak rosszindulata akkor sem töri meg, amikor hamuval kenik be az arcát, vagy amikor szerelme elfordul tőle. Talán neki van a legnehezebb dolga, minden érzelem belül játszódik le benne, keveset láttat a külvilággal. A színész azonban kitűnően oldja meg ezt a paradoxont, utolsó dalában (Zöld az erdő, zöld a hegy is) pedig minden érzelem kirobban belőle.
Felesleges monológok nélkül, mégis minden ízében megismerhetjük például a pajzán hajdút. Gusztonyi Endre alakításában, a történet antagonistájaként kevesebb színpadi időt kap a hajcsár, mint a főszereplők, mégis emlékezetesen mutatja meg azt, hogyan élnek vissza hatalmukkal a falubeliek. Különösen érdekes, ahogyan Gusztonyi a roma lány, Rózsi állítólagos megrontására reagál. A vádakat nem érti, hiszen hatalmával ugyan visszaél, tettlegességet mégsem követ el. Az ifjú színész mimikája másodpercek alatt festi le az érzelmek teljes skáláját. Hasonlóan keveset látjuk Évi szerepében Dedovity Tomity Dinát, aki
bámulatos mélységgel mutatja be a kívülről visszafogott, ám belül mégis tépelődő magyar lányt, aki nem lehet cigány szerelmeséé.
Halottnak hitt szerelme utáni vágyakozása, könnyes szeme meglepő drámaiságot csempésznek az egyébként szórakoztató előadásba. Az egyik legmegrázóbb jelenetet köszönhetjük neki, amelyben végső elkeseredettségében beleegyezik a szülei által eltervezett házasságba. Arca fájdalmasan eltorzulna, zokog, majd hihetetlen belső küzdelem árán egyfajta földöntúli, rezignált békét idéz meg. A menyasszonyi ruhát még vonakodva veszi fel, ám a pártát már beleegyezőn engedi, hogy anyja a fejére tegye.
Évről évre meggyőzőek a vajdasági fiatalok és a Tanyaszínház előadásai. A mindenkori vezetőség, így jelenleg Gombos Dániel vállán is nagy teher nehezedik:
helyet és szakmai gyakorlatot adni a fiataloknak, színvonalas művészi munkát végezni, minél több emberhez eljuttatni az előadásokat.
Kíváncsian várjuk, mivel készülnek idén.
Szigligeti Ede: A cigány. Rendezte: Crnkovity Gabriella. Játsszák: Dedovity Tomity Lea, Sadiković Marijo, Budinčević Krisztián, Mendrei Zsolt, Szabó Regina, Dedovity Tomity Dina, Tóth Dániel, Kőműves Csaba Bence, Gusztonyi Endre, Arnold Zsófia, Nagy Evelyn, Pastyik Nóra, Dupák Fanni, Mihók Olivér, Szőnyi Márton, Bicskei Armand, Virovkić Iván. Tanyaszínház, Kisvárda, 2025. június 25.
Fotók: Gáncs Tamás
